+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Az újévet köszöntötték Zalakaroson
2019. január 16. szerda 16:43
Az újévet köszöntötték Zalakaroson
A 2018 eredményeit és 2019 céljait ismertető rendezvényt a helyi önkormányzat, a Zalakarosi Fürdő és a Zalakarosi Turisztikai Egyesület szervezte.
Zalakaros

Pénzügyi és erkölcsi sikerekben egyaránt eredményes volt 2018, jellemezte az óévet Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere. Hozzátette: a település fejlesztési hajrában van, a korszerűsítések jövőre is folytatódnak. Például a gyógyászati, valamint a kerékpáros turizmusnak kiemelt szerepet szán a fürdőváros. – Mi rendezzük az ország egyik legnagyobb kerékpáros versenyét: 2515 nevezője volt a zalakarosi rendezvénynek, ez több, mint a település állandó lakóinak a lélekszáma. Elképesztően sokan kerékpároznak, és arra vagyok büszke, hogy gyakorlatilag be tudtuk fejezni a kerékpárút fizikai építését is, hiszen a település központi részén építettünk egy nagyon igényes kerékpárutat egy INTERREG-pályázat keretében – árulta el Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.

2018 nemcsak a település, hanem a Zalakarosi Fürdő életében is kiemelkedő volt, hiszen az éves vendégszám tavaly meghaladta a 650 ezer főt. 2018-ban egyébként az ország második legjobb fürdőjének választották meg a komplexumot. – Ezt annak ellenére sikerült elérnünk, hogy a termáltó körül probléma alakult ki, illetve a nyári időjárás sem kedvezett nekünk. Elkészítettük nemrég a fürdő hosszútávú, hétéves stratégiai tervét. Ennek első lépéseként felújítjuk a gyógycentrumot és a gyógykertet, amelyet a nyáron már használhatnak a vendégeink, illetve elkezdjük egy új szaunavilág építését is, amely az őszre lesz kész – mondta Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

A rendezvényen elhangzott, hazai és uniós források révén Zalakaros elérte, hogy ne csak a gyógyvizet kedvelők, hanem a családok körében is népszerűvé váljon. A siker a vállalkozók munkájának is köszönhető, akik a vendéglátás tekintetében eddig is komoly segítségre számíthattak, például a Kisfaludy-program révén.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu