+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Valós képet adni múltról
2019. január 14. hétfő 16:22
Valós képet adni múltról
Kiállítással egybekötött előadást tartottak a Donnál harcoló 2. magyar hadseregről.
Nagykanizsa

A 2. magyar hadsereg a Donnál címmel tartott előadást pénteken este dr. Ravasz István alezredes a Honvéd Kaszinóban. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület rendezvényén arra a mintegy 120 ezer magyar katonára emlékeztek, akik 76 éve haltak hősi halált a Szovjetunióban. Az előadás után egy második világháborús felszerelésekből álló tárlatot is megnézhettek az érdeklődők.

Teljesen megtelt a Honvéd Kaszinó tükörterme a Honvéd Hagyományőrző Egyesület rendezvényén. A szervezet zalai elnöke azt mondta, a programmal méltó módon akartak emlékezni a 76 éve elesett honvédekre. Azt akarták, hogy az érdeklődők valós képet kapjanak azokról a borzalmakról, amiket az óriási szovjet túlerővel farkasszemet néző magyar katonáknak, valamint a hősök árván hagyott családtagjainak kellett átélniük. – Találkozni akartunk azokkal a történelemtanárokkal, fiatalokkal, érdeklődőkkel – s itt nem volt katonákra gondolok –, akik hozzátartozók. Ők, akik annak idején, valamilyen úton-módon azért szenvedtek a második világháború borzalmaitól, mivel sok-sok családnak, szinte kivétel nélkül az országban mindenkinek, hozzátartozója harcolt kint. S vagy szerencsésen hazajött, vagy hősiesen ott lelte halálát – fogalmazott Poprádi Zoltán.

Dr. Ravasz István előadásában rávilágított: sok esetben még napjainkban is méltatlan a megítélése a keleti hadszíntéren szolgálatot teljesítő honvédeknek. – A nagykanizsai 9. könnyű hadosztály 47. gyalogezrede volt az, amely legutoljára vált le a Donról, tehát legtovább maradt az állásaiban. Január 27-én virradóra hagyták el az állásaikat. A szovjet áttörés pedig január 12-én történt. Én nem tudom, hogy ezt egyesek miért nevezhetik villámgyors megfutásnak, összeomlásnak. Én nem nevezném annak, hiszen január 12-től 27-ig kitartottak az állásaikban – hangzott el az előadáson.

A második világháborúban csaknem 360 ezer magyar katona esett el, közülük hozzávetőleg 120 ezren haltak meg vagy tűntek el örökre a doni harcokban.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu