+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Már tizedszer rúgták 12 órán át a bőrt
2019. január 3. csütörtök 13:08
Már tizedszer rúgták 12 órán át a bőrt
Az óév utolsó szombatján rendezték a komoly múlttal rendelkező, félnapos teremlabdarúgó-tornát a Cserháti-csarnokban
Nagykanizsa

A megmérettetésen minden évben 8 csapat vesz részt. Több ezer gólt lőttek már a csapatok az eddigi 12 órás tornákon, és 2018-ban sem volt hiány a szép találatokból. A résztvevők között akad olyan társaság is, amelyik már szinte kizárólag csak erre, illetve ehhez hasonló megmérettetésekre koncentrál. - A miénk egy abszolút baráti csapat, már nagyon régóta, már a pécsi egyetemi időktől együtt focizunk.  Korábban voltak olyan játékosaink, akik szerepeltek megyei elsőtől a megyei harmadik vonalig, de most már csak egy, pontosabban kettő úriember, de most már zömében mindenki abbahagyta a nagypályás-labdarúgást - mondta el Zborai Gyula a Pókok csapatának tagja.

A tornán szereplő játékosok zöme egykori iskola- és sporttárs, valamint barát. A 12 órás bajnokság kezdetben egy éjszakai kupa volt, de pár éve már reggel kezdődik a megmérettetés.- Az első ilyen torna éjszaka zajlott, este nyolctól reggel nyolcig. Ezt követte télen egy napközbeni torna, amiből aztán hagyomány született, hogy minden télen, teremben találkozunk és összemérjük az erőnket - fogalmazott Szoliva Zsolt főszervező. A tornát végül a Nagykanizsai Futsal Clubbot is erősítő játékosokkal felálló Kispályások csapata nyerte meg. 

Galéria
további friss hírek
26
máj.
18:00
1
Nagykanizsa
Épül-szépül az Eötvös tér
26
máj.
18:00
1
Nagykanizsa
Munkálatok az Eötvös téren
26
máj.
17:09
2
Nagykanizsa
A Magyar Ápolási Egyesület Zala Megyei Szervezete még januárban hirdetett egy pályázatot az ápolóhallgatók és az ápolási hivatást gyakorlók felé, hogy írásos formában mutassák be a hivatásuk szépségeit.
26
máj.
16:47
4
Szepetnek
Ezúttal a föld és az ember kapcsolata került előtérbe, olyan eszközök segítségével, melyek a mai fiatalok számára talán már teljesen ismeretlenek.
26
máj.
16:34
4
Nagykanizsa
A gazdaságinformatikus, a villamosmérnöki és az egészségtudományi szakok a legnépszerűbbek a frissen érettségizett kanizsai fiatalok körében.
26
máj.
16:25
4
Nagykanizsa
A hónap utolsó péntekén Öltözz narancsba! címmel figyelemfelhívó kampányt tartanak világszerte.
Május a Prader-Willi szindróma érzékenyítés hónapja. Ez egy komplex genetikai rendellenesség, amely jellemzően gyenge izomtónust, alacsony növést, problémás viselkedést és krónikus..tovább olvasom
26
máj.
16:13
4
Nagykanizsa
A kulturális intézményeknek is komoly bevételkiesést okoz a veszélyhelyzet, a művelődési házakban működő csoportok tagjait pedig mentálisan viseli meg a programok hiánya.
26
máj.
15:57
4
Nagykanizsa
Varga Judit igazságügyi miniszter bejegyzésében arra is kitért, hogy a veszélyhelyzet megszüntetése után a védekezés második szakaszába lépünk.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
12:00
Aktuális - Hargita
12:30
13:00
A szomszéd vár
13:30
Sztárportré: Sebestyén Péter
14:00
A Kanizsa vár 3D rekonstrukciója – Szakonyi Balázs előadása
14:30
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
18:30
Kalando-zoo
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
Médiaház közönségtalálkozó
20:00
20:30
Híradó
20:45
Hargita
21:15
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
22:15
Lapozó
híradó 2020.05.26

KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY – Június 20-án megszűnhet a veszélyhelyzet Magyarországon  

IRÁNY BUDAPEST – A fővárosi egyetemek képzései a legnépszerűbbek a kanizsai fiatalok körében

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu