+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / 25 éves a Matematikai Tehetségekért Alapítvány
2018. december 17. hétfő 14:07
25 éves a Matematikai Tehetségekért Alapítvány
Az ünnepi kuratóriumi ülésen megemlékeztek az alapítókról és felidézték az elmúlt évek fontosabb eseményeit.
Nagykanizsa

Az alapítvány 25. évfordulója alkalmából pénteken Dénes Sándor polgármester emléklappal köszöntötte a közösséget.

Negyedszázada kutatja és gondozza a számtan iránt érdeklődő kiválóságokat a Matematikai Tehetségekért Alapítvány. Az országosan is elismert alapítvány a megyei és országos matematikaversenyek mellett több mint 20 éve a Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny szervezője. Az alapítvány kiemelt feladata a matematikai tehetséggondozás és annak hálózati kiépítése. – A zalai tehetséggondozásban dolgozom 1973 óta, és ’93-ban jöttek el azok a körülmények, amikor már szervezett formává kellett alakítani, amit tettünk, mint a nyáritábor, szakkörök, ami nem iskolai szinten, hanem városi vagy megyei szinten zajlottak. Ezért jött létre annak idején két kanizsai vállalkozó, Hóman Zoltán és az azóta elhunyt Szabó Imre által az alapítvány ’93 májusában – fogalmazott Dr. Pintér Ferenc elnök.

Az alapítvány 25. évfordulója alkalmából emléklappal köszöntötte Nagykanizsa polgármestere a közösséget. Dénes Sándor kiemelte, hogy matematika nélkül nincs élet, ezért nagyon fontos, hogy már egészen kiskorban közel hozzák a számok világát a gyerekekhez. – Huszonöt esztendő, egy negyedszázad nem kicsi idő, és a tehetségeknek a felkutatása, gondozása minden területen – nem csak a matematika területén – nagyon fontos dolog, nagyon fontos feladat volt régen is, de ma úgy gondolom, hogy még inkább – hangsúlyozta Dénes Sándor polgármester.

Az alapítvány továbbképzési programok szervezésével és szakmai kiadványok megjelentetésével is segíti a pedagógusok tehetséggondozásra való felkészítését.

Galéria
további friss hírek
23
jan.
20:00
1
Nagykanizsa
Móka a hóban
23
jan.
18:11
1
Nagykanizsa
Megnyílt a 25 éves Szövő Műhely kiállítása a HSMK-ban
23
jan.
17:35
2
Nagykanizsa
Élményalapú programokkal segíti a gyerekek környezettudatos nevelését a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület új projektje.
23
jan.
17:31
4
Nagykanizsa
A cég közleményéből az is kiderül, hogyan lehet a csalók üzeneteit megkülönböztetni a valódiaktól.
Az elmúlt időszakban több ügyfélnek is a szolgáltató elektronikus számlaértesítőihez hasonló e-maileket küldtek ismeretlenek az E.ON nevében. A megtévesztő üzenetekben a támadók arra..tovább olvasom
23
jan.
17:22
4
Nagykanizsa
Ünnepi esetet rendezett a magyar kultúra napja alkalmából a város a közművelődési és közgyűjteményi intézményekben dolgozóknak.
23
jan.
17:12
4
Nagykanizsa
Az elmúlt 25 évét bemutató kiállításon Hadiné Szalai Gabriella kosárfonó népi iparművész munkái is megtekinthetők.
23
jan.
17:03
4
Nagykanizsa
Megnyílt a Mandalák világa című kiállítás a Bolyai-iskola galériájában.
Megnyílt a Mandalák világa című kiállítás a Bolyai-iskola galériájában. A tárlat alkotásait Csiszár-Kalmár Annamária és Hack Anikó készítették. A mandalák a keleti..tovább olvasom
23
jan.
14:57
4
Nagykanizsa
Kanizsa sem maradt ki az országos havazásból, tegnap este apró pelyhekben érkezett meg a hó.
Kanizsa sem maradt ki az országos havazásból, tegnap este apró pelyhekben érkezett meg a hó, a megyében adásunkig nagyjából 3-5 centiméternyi esett. A Netta-Pannonia Kft. szakemberei már előzetesen figyelték az..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2019.01.23

KÖSZÖNTŐ – ünnepi esetet rendezett a magyar kultúra napja alkalmából a város a közművelődési és közgyűjteményi intézményekben dolgozóknak 

NÉPI MŰVÉSZET – megnyílt a 25 éves Szövő Műhely és Hadiné Szalai Gabriella kosárfonó közös kiállítása 

HAVAZÁS – a gyerekeknek örömet okozott a hó, a közlekedésben nem volt fennakadás

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsaii Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu