+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Vérüket adták a zsigmondysok
2018. december 7. péntek 19:05
Vérüket adták a zsigmondysok
Kiállítással egybekötött véradást szervezett csütörtökön a Zsigmondy-iskola.
Nagykanizsa

A Mikulás ezúttal nem csak ajándékokat, de tudást is osztott a Zsigmondy-iskolában. A kiállítással és a véradással a szervezők célja az volt, hogy az életmentés mellett az egészségügyi képzésben tanuló diákok új információkat is kapjanak. – Az volt a tervünk, hogy bevonva az egészségügyis diákjainkat, az iskolánk demonstrációs terméből egy véradó helyszínt hozzunk létre, s várjuk nem csak a mi diákjainkat, hanem bárkit, aki úgy gondolja, hogy ezen a napon, Mikulás napján, véradással járul hozzá ahhoz, hogy az ország vérellátása megfelelően működjön - nyilatkozta Laukó Emőke, az NSZC Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolájának igazgatója.

Az iskola szinte minden 18 évnél idősebb diákja részt vett a véradáson. Az egészségügyi képzésben tanulók számára különösen fontos a rendezvény, hiszen a transzfúziós terápiát így testközelből is láthatták. – A gyerekeink tanulják a transzfúziós terápiát, így ez egy nagyszerű alkalom, hogy a véradást élőben is megfigyeljék. Egészségügyi szakképzést, a szakképzések átszervezése óta a Zsigmondy szakképző iskolában van, régen a Landler-, majd Batthyány-gimnáziumban volt. Most ugyanaz az egészségügyi szakképzés van nálunk is - fogalmazott Papp Ildikó, az NSZC Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolájának egészségügyi szakoktatója. A tanulók aktivitásának köszönhetően az intézményben azt tervezik, hogy jövőre is megtartják a Mikulás-napi véradást.

Galéria
további friss hírek
21
feb.
20:00
1
Nagykanizsa
A NaGESZ feladatainak átszervezéséről
21
feb.
19:26
1
Nagykanizsa
TUNGSRAM-SE Nagykanizsa – Tatai AC 20-22
21
feb.
15:26
4
Nagykanizsa
Idén is támogatja az önkormányzat a PEN turizmus-vendéglátás és mérnök-informatikus szakos hallgatóit.
A „Nagykanizsa fejlődéséért” felsőoktatási ösztöndíjpályázatra való jelentkezéshez a hallgatói jogviszony igazolására, valamint az előző félév tanulmányi eredményét..tovább olvasom
21
feb.
15:24
4
Nagykanizsa
A teljeskörű felújítás során új burkolatot és szanitereket is kaptak a vizesblokkok.
Az intézményben jelenleg a nyílászárókat cserélik. Négy tanteremben már végeztek a munkálatokkal, a többiben várhatóan a hétvégén fejezik be az ablakok cseréjét. – Két..tovább olvasom
21
feb.
15:06
2
Nagykanizsa
Egyéni csúcsokat értek el Kaposvárott a Délzalai Vízmű SE úszói.
A kanizsai klub két sportolóval nevezett a 3. Dél-Dunántúl Maratonra, és ők eddigi legjobb időeredményüket produkálták. Dencs Orsolyának érmet is sikerült szereznie, ő 50 méter mellen a második helyen ért..tovább olvasom
21
feb.
14:59
4
Nagykanizsa
Idén mintegy ötmillió tervezetet készít el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is automatikusan, külön kérés nélkül készíti el ezt a dokumentumot azoknak, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Az elkészített tervezeteket az..tovább olvasom
21
feb.
14:50
4
Nagykanizsa
A gimnázium volt növendéke, Szakacsits Szabolcs ma négy osztálynak tartott rendhagyó tanórát.
1988-ban végzett a Batthyány-gimnáziumban Szakacsits Szabolcs, aki ma rendhagyó tanórát tartott egykori iskolájában. Diákkori emlékeiről és a szegedi egyetemi életről is sokat mesélt, de néhány jó..tovább olvasom
21
feb.
14:45
4
Nagykanizsa
Az egyesület történetének egyik legaktívabb éve volt a tavalyi, hiszen több sikeres, nem ritkán 60-70 embert is megmozgató rendezvényt szervezett.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
08:00
Híradó
08:15
Creative chef Nagy Eszterrel
08:45
Hargita
09:15
09:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, honvedelem.hu, Üzenet
10:20
Lapozó
12:00
12:25
12:55
Creative chef Nagy Eszterrel
13:25
Hargita
13:55
14:25
Lapozó
18:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
18:30
19:00
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
19:30
20:00
Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó
20:30
Híradó
20:45
Székely konyha
21:15
21:45
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
22:15
Lapozó
híradó 2019.02.21

ÁTSZERVEZÉS – a Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet feladatainak egy része a vagyongazdálkodási céghez, míg a többi a polgármesteri hivatalhoz kerül  

KORSZERŰSÍTÉS – megújultak a Péterfy-iskola vizesblokkjai, jelenleg a nyílászárókat cserélik az épületen 

TÁMOGATÁS – a hónap végéig pályázhatnak a PEN turizmus-vendéglátás és mérnök-informatikus szakos hallgatói a város ösztöndíjára

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsaii Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu