+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Árpád-házi Szent Erzsébet napját ünnepli ma a katolikus egyház
2018. november 19. hétfő 16:35
Árpád-házi Szent Erzsébet napját ünnepli ma a katolikus egyház
A kiskanizsai templomban a vasárnapi szentmiséken emlékeztek meg a szegények segítőjéről.
Nagykanizsa

A vasárnap reggeli szentmisén Nagy Vendel atya a Magyar Püspöki Konferencia körlevelét is felolvasta, amely szerint Szent Erzsébet ma is példa minden hívő számára: úgy élt, hogy nemcsak a családjára tudott gondolni, hanem azokra az ismeretlen szegényekre is, akikkel maga Krisztus fűzte testvéri kötelékbe. – Felismerte az ősegyháznak ezt a szeretetcselekedetét: azt, hogy a hívek szíve-lelke egy volt, és beadtak mindent a közösbe. És ő ezt meg is élte a rövid kora ellenére. 24 évesen halt meg, de teljes életet élt. Felismerte, hogy az egyház kincsei a szegények, feléjük kell fordulni, s mindent megtenni értük, ami a szívéből telik - hangsúlyozta Nagy Vendel, a Sarlós Boldogasszony Plébánia plébánosa.

Az egyik legismertebb legenda szerint Erzsébet kosarában egy alkalommal a szegényeknek vitt kenyerek illatos rózsákká váltak. Szent Erzsébet napjára a kiskanizsai karitászcsoport 500 kenyeret készíttetett, amelyet Nagy Vendel atya megáldott. Az önkéntesek mintegy négy éve osztanak Szent Erzsébet kenyeret a hívők között. – Szeretnénk Szent Erzsébet útját járni: a szeretetünket megosztani az emberekkel, méghozzá olyan formában, ahogy ő tette. Kenyeret, élelmet osztott, és mi is ezt tesszük - mondta Tulman Gézáné, a Sarlós Boldogasszony Katolikus Karitász vezetője.

Árpád-házi Szent Erzsébet II. András és Gertrúd lánya volt, 1207-ben született. Már fiatalon Isten felé fordult, böjtölt, virrasztott és mindig gondja volt a szegényekre. 1231-ben halt meg, négy évvel később pedig szentté avatták.

Galéria
további friss hírek
25
máj.
18:25
1
Galambok
A galamboki piactér avatása
24
máj.
18:52
1
Eszteregnye
Eszteregnyei dalostalálkozó
24
máj.
18:25
1
Nagykanizsa
Átadták Nagykanizsa legújabb játszóterét
24
máj.
18:11
2
Szombathely
Kanizsai cukrász alkotása lett az év fagylaltja, a Piemont Királya fantázianevű, mogyorós hűsítőt Wilheim Dávid készítette.
24
máj.
18:08
1
Nagykanizsa
Cseresnyés Péter, a Fidesz választókerületi elnöke elmondta: a vasárnapi voksolás nemzetünkről és gyermekeinkről szól.
24
máj.
18:04
4
Nagykanizsa
A párt elnökségi tagjai tartottak sajtótájékoztatót Nagykanizsán.
Az LMP szerint az EP-választás tétje, hogy Európa zöld lesz, vagy sem – ezt a párt megyei elnökségi tagjai mondták délelőtti sajtótájékoztatójukon. Károlyi Attila és Rikk László..tovább olvasom
24
máj.
18:01
4
Nagykanizsa
A közös listán induló két baloldali párt tegnap délután Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatót.
240 ezer forintos európai minimálbért vezetne be az MSZP-Párbeszéd. A közös listán induló két baloldali párt tegnap délután Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatót. Az MSZP..tovább olvasom
24
máj.
17:57
4
Nagykanizsa
A Magyar Régészet Napja alkalmából szervezett előadáson az időszak régészeti kutatásait ismerhették meg az érdeklődők.
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
20:05
Info blokk, benne Híradó, Időjárás, Napi Kanizsa, Kommentár nélkül, Üzenet
20:15
Az ördög szigete, Tasmánia
21:00
21:50
Info blokk, benne Napi Kanizsa, Kommentár nélkül
22:00
Lapozó
híradó 2019.05.24

FEJLESZTÉS A GYERMEKEKÉRT – felavatták a Kanizsai Dorottya Kórház játszóterét, a speciális játékelemeket testi vagy szellemi fogyatékkal élő gyerekek is használhatják 

KÜLDÖTTGYŰLÉS ÉS DÍJAZÁS – elismeréseket is átadtak a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara tanácskozásán 

ÉDES SIKER – kanizsai cukrász alkotása lett az év fagylaltja, a Piemont Királya fantázianevű, mogyorós hűsítőt Wilheim Dávid készítette

partnereink
NaGESZ
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
nfv-pannonia
hellozalakaros
hellozalakaros
hellozalakaros
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu