+36-93-787050
Nagykanizsa, Sugár út 8.
 Régi oldal
kezdőlap / hírek / Bemutatták a Romanov cárok pénzeit
2018. november 7. szerda 15:08
Bemutatták a Romanov cárok pénzeit
Az éremgyűjtők találkozójának őszi rendezvénysorozatán ezúttal a Romanov cárok pénzei kapták a főszerepet.
Nagykanizsa

A Romanov-ház Oroszország második és egyben utolsó uralkodócsaládja volt, a kiállításon pedig a dinasztia érmeit és bankjegyeit tekinthették meg az érdeklődők. – Romanov orosz cároknak, lengyel nagyhercegeknek az érmei, bankjegyei vannak kiállítva. 8 cáré, köztük az utolsóé, II. Miklósé is – az övé részletesebben. Annak az évfordulójából csináltuk ezt a kiállítást, hogy idén volt 100 éve, hogy családostul lemészárolták a Lenin-fiúk – mondta Farkas István, a MÉE Nagykanizsai és Keszthelyi Csoport vezetője.

A kiállítással a Romanov-ház utolsó uralkodójának, az 1918. július 17-én lemészárolt II. Miklós cárnak és családjának állítottak emléket. A rendezvényre ismét sokan érkeztek, a kiállításra nem csak a numizmatika iránt érdeklődőket várták. – Én azt hiszem, hogy nagy számban gyűltünk ma itt össze. Itt minden, ami a numizmatikával kapcsolatos megtalálható. Nagyon szép rendezvény, és remélem, hogy az éremcsere is és a kiállítás is nagyon jól fog sikerülni – fogalmazott Lippai Zoltán, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének főtitkára. A kiállítás megnyitója után megtartották a hagyományos éremcserét és börzét is.

Galéria
további friss hírek
31
okt.
14:37
4
Nagykanizsa
Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a városi főkertész is felvette a kapcsolatot a MÁV-al.
Az ügyészségnek meg kell vizsgálnia azt, ami itt történt – fogalmazott Károlyi Attila a Bagolai soron végzett gyérítés kapcsán. Az ügy nagy felháborodást keltett a múlt héten, úgy tudjuk a..tovább olvasom
31
okt.
14:09
4
Nagykanizsa
Ideiglenes forgalomkorlátozások lépnek érvénybe mindenszentek és halottak napja alkalmából Kanizsán.
A változások ma déltől érvényesek egészen szerda 21 óráig. A megemlékezőket a köztemetőkben hosszabbított nyitvatartással várják egészen csütörtök estig A Zala Vármegyei..tovább olvasom
31
okt.
14:04
5
Nagykanizsa
A szociális étkeztetés, a nappali és a személyi ellátás, valamint a házi gondozás területen is segítséget nyújt a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény.
31
okt.
14:00
4
Nagykanizsa
Koszorúkészítő programon vehettek részt a Kertbarát Klub tagjai hétfőn a HSMK-ban.
Az érdeklődők többnyire hozott anyagokból dolgozva állították össze a díszeket szeretteik sírjára. Halasi Melinda hangsúlyozta, a cél, hogy a saját készítésű koszorúk szokása ezáltal..tovább olvasom
31
okt.
14:00
1
31
okt.
13:37
4
Nagykanizsa
Nyolcgólos vereséget szenvedett a Nagyatádtól a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata az NB II. legutóbbi játéknapján.
31
okt.
13:35
6
Nagykanizsa
Telt házas hangversenyt adott a Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar szombaton a Felsőtemplomban.
31
okt.
13:29
4
Nagykanizsa
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy elkészítsen egy lemezt, ám a nagy siker miatt..tovább olvasom
online
adás
Kövesse élőben a Kanizsa Tv adását!
kanizsa tv
magazin
Nézze vissza magazinjainkat online!
kanizsa tv
híradó
Nézze vissza napi híradónkat online!
Ismerje meg a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának életét!
mai műsor
híradó 2023.10.31

FORGALOMI VÁLTOZÁSOK    A Tripammer utcai temető környékén kiemelt figyelemre kéri a rendőrség az emlékezőket  

EZ CSONKOLÁS VOLT, NEM GYÉRÍTÉS Nagy felháborodást váltott ki a Bagolai soron végzett munka, a szakértő szerint jogosan 

VERESÉG HAZAI PÁLYÁN Jövő héten kiesési rangadó vár a kanizsai női kézicsapatra   

partnereink
Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Online
VIA Kanizsa
Kanizsai Kulturális Központ
ZNET TELEKOM Zrt.
mnb
zalaerdő.hu
dzviz
Halis
MTVA2
Telefon: +36-93-787050; Telefax: +36-93-787050 Email: kanizsatv@kanizsatv.hu
Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. Telefonszám: (+36 1 457 7100) Web: www.nmhh.hu